22. A váratlan fordulat
2014. július 29., kedd | 0 Comment |
Másnap reggel én már reggel fél 7-kor felkeltem és felöltöztem.-Hanna! Mit csinálsz? -kérdezte Liza álmosan.
-Csak felöltöztem.
-Miért nem alszol még?
-Nem tudok. -válaszoltam.
Ekkor felkelt Liza is és ő is felöltözött.
-Te még aludhattál volna... -mondtam.
-Hogy aludjak amikor a legjobb barátnőm ilyen rossz passzban van? -mosolygott Liza.
-Nem vagyok rossz passzban, csak nem tudok aludni Heart miatt. -mondtam. -Vagyis igen...rossz passzban vagyok.
-Meg fogjuk találni. Ígérem. De még várjunk egy-két órát, utána menjünk megkeresni oké? De biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk.
-És ha nem? -fakadtam sírva. -Ki tudja, mi történt szegénnyel.
Liza próbált megvigasztalni. Valamennyire sikerült is neki.
-Nyugodj meg és menjünk le reggelizni jó?
-Oké. -mondtam, miközben az egy utolsó könnycsepp folyt le az arcomon.
Ne volt otthon senki. Csak én és Liza. Megreggeliztünk. Utána megérkezett Balázs.
-Sziasztok! -mondta, miután Liza kinyitotta az ajtót.
A barátnőm szorosan átölelte Balázst, én pedig köszöntem neki.
-Na? Mehetünk megkeresni Heart-et? -kérdezte Balázs.
Bólintottunk, majd elindultunk. Először szétnéztünk a városban, de mivel ott nem találtuk a kutyusom, elkezdtünk bekopogtatni a házakba. Mindenki azt mondta, hogy nem látta Heart-et.
Mentünk tovább a járdán, egyszer csak megállít egy kislány.
-Ti vagytok Hanna és Liza, az énekesek? -mondta hatalmas mosollyal az arcán a kislány.
-Igen, mi vagyunk, de csss... Nem akarjuk, hogy észrevegyenek. Nem láttad a kutyusom, eltűnt. -kérdeztem.
-Azt a kiskutyust, aminek az oldalán egy szív alakú folt van?
-Igen, azt.
-Azt láttam, egy barátnőm hazavitte. Csinálhatok rólatok egy képet? Utána megmutatom, hogy hol lakik.
Megengedtünk neki, hogy csináljon rólunk egy képet.
-Juj, köszi! Gyertek, erre lakik. -mondta a lány. -Egyébként ő a barátod, Liza? -mutatott Balázsra.
-Igen, a barátom. -mondtam.
Elértünk a házhoz. A kislány becsengetett nekünk, aztán hazament.
Kijött a házból Kende.
-Kende? -kérdeztem.
-Hanna? Mit keresel itt? -mosolygott.
-Ömm...találkoztunk egy kislánnyal és azt mondta, hogy itt találom a kutyámat.
-Ja igen, tegnap este találta meg a húgom, ma akartam neked visszavinni. Gyertek be!
Bementünk és ez a látvány fogadott minket.
-Kende, Kende! A kutyus lefialt! -mondta Kende húga Kendének.
-Ez nagyon szuper Lili, de itt van a kutyus igazi gazdája. -mondta Kende.
Láttam a kislányon, hogy nagyon elszomorodott. Nem szeretem látni, ha valaki szomorú.
-Tudod mit, kislány? -szólaltam meg. -Tartsd meg! És a kiskutyát is.
Balázs és Liza összenéztek.
-Nem, nem, Lili add vissza neki! -mondta Kende.
-Hagyjad Kende...Heart úgyis egy fiúra emlékeztet...aki talán már el is felejtett engem.
-Biztos vagy benne Hanna, hogy itt akarod hagyni? Akkor legalább a kiskutyát vidd el!
-Nem lehet. A kiskutyának még fel kell nőnie az anyja mellett. -mondtam.
Heart odajött hozzám. Magamhoz öleltem, aztán odaengedtem Lilihez.
-Hát... mi akkor megyünk is, sziasztok! -köszöntem el, miután Kende kikísért minket.
Hazamentünk. Útközben Lizáék azt kérdezgették, hogy miért gondolom azt, hogy Tóni elfelejtett engem.
Nem adtam rá választ, csak sétáltam tovább csendben. Odaértünk Lizáékhoz. Balázs hazament.
Én felhívtam Tónit. Nem vette fel. Kopogtak. Kinyitottam az ajtót és ott állt Kende.
-Szia! Hogy kerülsz ide? -kérdeztem. -Gyere be!
-Hoztam neked valamit. -mondta. -Csukd be a szemed!
Ekkor a kezembe adta Heart kiskutyájának a képét.
-Itt a mamám fogta a kezében, hogy letudjam fotózni neked. -mondta mosolyogva.
-De aranyos! -mondtam. -De ezt miért hoztad el nekem?
-Emléknek. -mondta Kende.
-Köszönöm! De tegnap miért voltál itt?
-Hát ömm....na jó, elmondom.
És már épp kezdte volna amikor... megcsörrent a telefonom. Tóni volt az. Gondolkoztam, hogy felvegyem-e, de végül felvettem.
-Szia Tóni!
-Szia Hanna, miért kerestél?
-Hát miért, miért... Mielőtt elmentél, megbeszéltük, hogy mindennap beszélünk. Ehhez képest?
-Mondanom kell valamit...szakítani akarok. Nem bírom a távolságot és nem is tudunk mindennap beszélni. Tényleg sajnálom. Le kell tennem. Szia. -és letette.
Döbbenten néztem hátra, ahol láttam, hogy megszakítottam Kende és Liza beszélgetését.
-Mit mondott? -kérdezősködött Liza.
-Szakított. -mondtam.
-Komolyan? Egy ilyen lánnyal szakítani? -kérdezte Kende.
-Most ezt miért mondod? Nem is ismersz. -mondtam kicsit bántóan.
Kende állt volna fel és indult volna haza, amikor én utánaszóltam.
-Várj! Nem úgy gondoltam! Kérlek gyere vissza!
Visszajött és leült mellém.
-Elmondod, hogy miért voltál itt tegnap? -kérdeztem.
-Oké, akkor kezdem... Hanna, te...tetszel nekem.
-Tessék?
-Igen, jól hallottad. Szeretlek Hanna.
-Hát ez elég váratlan fordulat, mert azt hiszem, te is tetszel nekem.
-Tényleg? Ezt nem gondoltam volna. -mondta Kende mosolyogva.
-Jaj, ne nyálaskodjatok már, öleljétek meg egymást! -mondta Liza viccelődve és egymáshoz tolt minket.
Ahogy öleltem Kendét, éreztem valami nagyon jót a gyomromban. Mintha pillangók repkednének benne.
Miután vége lett az ölelésnek, megkérdeztem Kendét, hogy most mi lesz. Erre Ő azt válaszolta:
-Hanna! Járnál velem?
A kérdés után a szívem hevesebben vert, mint valaha. Lefagytam. Aztán nagy mosollyal a számon kimondtam.
-Igen! Boldogan járnék veled!
-Hú, ez csúcs! -mondta Kende. -És képzeld, jövőre én is abba a suliba fogok járni ahova te.
-Juj, az csúcsszuper! -mondtam és megöleltem még egyszer, de most szorosabban. Úgy, mintha sose engedném el. Nem is akartam.
Miután elengedtük egymást, mélyen a szemébe néztem és ekkor...megcsókolt! Nagyon boldog voltam. Megszűnt körülöttem a világ.
Liza csak nézett minket, csendben. Ekkor Kende hátrafordult és ezt mondta neki.
-Köszönöm, hogy segítettél.
-Ó, ugyan, nincs mit.
Én csak csodálkoztam.
-Ömm...mit köszönsz neki?Miben segített? -kérdeztem Kendét.
-Veled összejönni. Tegnap ő hívott ide.
-Komolyan? Jaj, köszi Liza! -mondtam, és megöleltem őt is.
-Egyébként, Kende a másodunokatesóm. -mondta Liza. -Két nappal ezelőtt derült ki.
-Tényleg? Ez tök jó!
-Ugye? -mondta Kende és közelebb húzott mindkettőnket, majd megöleltük egymást.
-Mi lenne, ha holnap elmennénk te, én, Liza és Balázs közösen valahova? -kérdeztem Kendét.
-Oké, de hova?
Kende elkérte Balázs telefonszámát Lizától és felhívta, hogy szervezzenek nekünk közösen meglepit. De azt sajnos már nem hallottuk, hogy hova megyünk és mit fogunk csinálni, mert Kende felment az emeletre telefonálni.
Mikor letette a telefont és lejött csak annyit mondott.
-Na, nekem mennem kell, holnap jövünk értetek este hétre, addigra készülődjetek el. -majd egy puszit nyomott az arcomra.
Kikísértem az ajtóig.
-Szia! -mondtam és adtam neki egy puszit. -Holnap találkozunk.
-Sziasztok! Holnap! -mondta Kende mielőtt elindult és rám kacsintott.
Lizával elkezdtünk ugrálni és sikítozni. Aztán mikor lenyugodtunk, felmentünk Liza szobájába eldönteni, hogy mit vegyen fel holnap, aztán átmentünk hozzánk is, ott pedig eldöntöttük, hogy én mit vegyek fel holnap. Bár nem tudtuk, hogy hova megyünk, mi szép ruhát készítettünk elő. Liza áthozta a ruháját hozzánk, ugyanis ma nálunk alszik. Anya is hazaért. Elmondtam neki a csodálatos hírt, aztán felhívtuk Liza anyuját is, hogy holnap Liza nem lessz otthon. Nagyon boldogak voltunk. Olyan hajnali egy körül lefeküdtünk aludni, de egyikünk se tudott, mert annyira izgultunk a holnap miatt. Nagy nehezen olyan hajnali kettő körül, elaludtunk.
22. A váratlan fordulat