23. A meglepetés
Másnap reggel 10-kor keltünk fel. Nagyon izgatottak voltunk. Gyorsan leszaladtunk, megreggeliztünk, majd vissza felmentünk a szobámba. Nagyon lassan telt az idő. Végre dél lett. Miután megebédeltünk, elmentünk a fodrászhoz, még ilyen egyszerű ruhában.
Egy órára hazaértünk. Elkezdtünk beszélgetni, hogy vajon hova visznek majd minket a fiúk. Találgattunk, találgattunk. Közben telt az idő, de még csak kettő óra volt. Gondolkoztunk, hogy mit csináljunk, hogy gyorsabban teljen az idő, de semmi nem jutott eszünkbe.
-Jaj, már úgy izgulok! -mondta Liza. -Vajon hova megyünk?
-Nem tudom, de én is izgulok! -válaszoltam hatalmas mosollyal az arcomon. -Már csak pár óra és kiderül.
Előkészítettük a ruháinkat, azaz leraktuk az ágyamra. Mivel én nem szeretem az ilyen csicsás ruhákat, meg egyberuhákat, ezért tegnap nekem egy hosszú fehér nadrágot és egy szintén fehér, mintás pólót választottunk, Lizának pedig egy bordó egyberuhát. Nagyon lassan, de végül eltelt az idő. Már 6 óra volt.
Elkezdtük készülődni, hátha hamarabb jönnek. Felöltöztünk és vártuk, hogy jöjjenek. Pontosan 7 órakor csengettek. Kinyitottuk az ajtót.
-Sziasztok! -mondtuk hatalmas mosollyal az arcunkon.
-Hello! -köszöntek ők is.
-Jaj, várjatok, egy pillanat és jövök! -mondtam, majd felrohantam az emeletre. Felvettem a kabala karkötőmet, aztán mielőtt megfordultam volna...
Kende megpuszilt. Aztán csak mosolyogtam és hátranéztem. Nagyon megepődtem. Nem hallottam, hogy valaki jött volna utánam.
-Csodálatos vagy ma, mint mindig. -mosolygott Kende.
-Köszönöm! -mosolyogtam vissza.
Lementünk.
-Mehetünk? -kérdezte Balázs.
-Igen. -mondtam.
Bezártam az ajtót, aztán elindultunk. Én és Kende, végig fogtuk egymás kezét, ahogy Liza és Balázs is.
Már közeledtünk a helyhez, ahova mentünk, ezért bekötötték a szemünket és úgy vezettek minket. Most éreztem igazán azt, hogy bízhatok Kendében. Megálltunk, vagyis odaértünk. Levették a szemünkről azt, amivel bekötötték és mondták, hogy még csukjuk be. Aztán rárakták a kezüket a szemünkre, majd levették és azt mondták:
-Meglepetés!
Kinyitottuk a szemünket és egy étterem előtt álltunk. Egy olyan étterem előtt, ahol előre kell asztalt foglalni, csak párok mehetnek be és néha indítanak egy kis zenét, hogy táncoljunk. Még a sorban álltunk. Végre odaértünk ahhoz a személyhez, akinek felvannak írva, hogy ki melyik asztalt foglalta le. Nekünk a fiúk egy négyes asztalt foglaltak. Én ültem Kende mellett, Liza pedig Balázs mellett. Megrendeltük az ételeket és az italokat.
-Köszönöm! -szólaltam meg halk hangon Kendéhez, majd a szemébe néztem.
-Mit? -kérdezte.
-Ezt az egészet. Köszönöm, hogy elhoztál ide.
-Érted bármit. -mondta majd átölelt.
-Hanna! -szólított meg a barátnőm. -Lefotóznál minket?
-Igen, persze. -mondtam majd elkértem Liza telefonját. Felálltak.
-Mosooolyt!
Lefotóztam őket. Szerintem nagyon jó kép lett. Visszaadtam Lizának a telefont. Megszólalt egy lassú szám.
-Táncolunk? -kérdezte tőlem Kende, Lizától pedig Balázs.
-Igen. -válaszoltunk a fiúknak.
Kende megfogta a derekam, én pedig megfogtam a vállát. Elkezdtünk táncolni.
-Nagyon jól érzem magam. -mondtam Kendének.
-És ez még csak a kezdet. -válaszolta a barátom.
-Tényleg? -mosolyogtam.
-Igen.
Miután vége lett a zenének, leültünk. A pincér kihozta az ételeket és az italokat. Hozott mellé négy szív alakú, piros lapot. Azt mondta, hogy mivel ez az étterem pároknak van, szoktak ilyeneket osztogatni.
Mi feltaláltuk magunkat. Vettünk elő egy tollat és írtunk rá. De nem akármit.
Én azt írtam rá, hogy Hanna+Kende=Love forever, alá pedig, hogy szeretlek Kende. Odaadtam neki ezt a lapot. Ő is ilyesmit írt rá nekem, ahogyan Liza is és Balázs is. Ők is odaadták egymásnak.
Miután megettük az ételt, elindultunk valahová. Mi azt hittük, hogy haza, de a fiúk azt mondták, hogy nem.
Még elmentünk Balázsékhoz, ahol mi a ház előtt megvártuk, amíg kijön. Kihozott egy piknikkosarat és egy plédet. Kimentünk a parkba, leterítettük a plédet, de éhesek már nem nagyon voltunk. Ezért csak ültünk én is meg Liza is, a barátunk mellett, és néztük a csillagokat.
Kende átölelt engem, majd én is őt, és úgy néztük a csodaszép eget felettünk. Nagyon jó volt. Egyszercsak Kende megszólal.
-Hanna! Hoztam neked valamit. -mondta. -Csukd be a szemed.
Ekkor a nyakamba akasztott egy gyönyörű nyakláncot.
-Jaj, Kende, ez csodaszép! Nem kellett volna. -mondtam.
Ekkor Balázs is egy ugyanilyen nyakláncot akasztott Liza nyakába.
Egy ideig még nézegettük a csillagokat, majd elindultunk haza. Liza ismét hozzánk jött, a fiúk pedig hazakísértek.
A kapunk előtt megálltunk, megfordultunk a fiúk felé és megköszöntük ezt a csodálatos estét, majd megöleltük őket.
Thanks for reading :)
Older Post . Newer Post
23. A meglepetés
Másnap reggel 10-kor keltünk fel. Nagyon izgatottak voltunk. Gyorsan leszaladtunk, megreggeliztünk, majd vissza felmentünk a szobámba. Nagyon lassan telt az idő. Végre dél lett. Miután megebédeltünk, elmentünk a fodrászhoz, még ilyen egyszerű ruhában.
Egy órára hazaértünk. Elkezdtünk beszélgetni, hogy vajon hova visznek majd minket a fiúk. Találgattunk, találgattunk. Közben telt az idő, de még csak kettő óra volt. Gondolkoztunk, hogy mit csináljunk, hogy gyorsabban teljen az idő, de semmi nem jutott eszünkbe.
-Jaj, már úgy izgulok! -mondta Liza. -Vajon hova megyünk?
-Nem tudom, de én is izgulok! -válaszoltam hatalmas mosollyal az arcomon. -Már csak pár óra és kiderül.
Előkészítettük a ruháinkat, azaz leraktuk az ágyamra. Mivel én nem szeretem az ilyen csicsás ruhákat, meg egyberuhákat, ezért tegnap nekem egy hosszú fehér nadrágot és egy szintén fehér, mintás pólót választottunk, Lizának pedig egy bordó egyberuhát. Nagyon lassan, de végül eltelt az idő. Már 6 óra volt.
Elkezdtük készülődni, hátha hamarabb jönnek. Felöltöztünk és vártuk, hogy jöjjenek. Pontosan 7 órakor csengettek. Kinyitottuk az ajtót.
-Sziasztok! -mondtuk hatalmas mosollyal az arcunkon.
-Hello! -köszöntek ők is.
-Jaj, várjatok, egy pillanat és jövök! -mondtam, majd felrohantam az emeletre. Felvettem a kabala karkötőmet, aztán mielőtt megfordultam volna...
Kende megpuszilt. Aztán csak mosolyogtam és hátranéztem. Nagyon megepődtem. Nem hallottam, hogy valaki jött volna utánam.
-Csodálatos vagy ma, mint mindig. -mosolygott Kende.
-Köszönöm! -mosolyogtam vissza.
Lementünk.
-Mehetünk? -kérdezte Balázs.
-Igen. -mondtam.
Bezártam az ajtót, aztán elindultunk. Én és Kende, végig fogtuk egymás kezét, ahogy Liza és Balázs is.
Már közeledtünk a helyhez, ahova mentünk, ezért bekötötték a szemünket és úgy vezettek minket. Most éreztem igazán azt, hogy bízhatok Kendében. Megálltunk, vagyis odaértünk. Levették a szemünkről azt, amivel bekötötték és mondták, hogy még csukjuk be. Aztán rárakták a kezüket a szemünkre, majd levették és azt mondták:
-Meglepetés!
Kinyitottuk a szemünket és egy étterem előtt álltunk. Egy olyan étterem előtt, ahol előre kell asztalt foglalni, csak párok mehetnek be és néha indítanak egy kis zenét, hogy táncoljunk. Még a sorban álltunk. Végre odaértünk ahhoz a személyhez, akinek felvannak írva, hogy ki melyik asztalt foglalta le. Nekünk a fiúk egy négyes asztalt foglaltak. Én ültem Kende mellett, Liza pedig Balázs mellett. Megrendeltük az ételeket és az italokat.
-Köszönöm! -szólaltam meg halk hangon Kendéhez, majd a szemébe néztem.
-Mit? -kérdezte.
-Ezt az egészet. Köszönöm, hogy elhoztál ide.
-Érted bármit. -mondta majd átölelt.
-Hanna! -szólított meg a barátnőm. -Lefotóznál minket?
-Igen, persze. -mondtam majd elkértem Liza telefonját. Felálltak.
-Mosooolyt!
Lefotóztam őket. Szerintem nagyon jó kép lett. Visszaadtam Lizának a telefont. Megszólalt egy lassú szám.
-Táncolunk? -kérdezte tőlem Kende, Lizától pedig Balázs.
-Igen. -válaszoltunk a fiúknak.
Kende megfogta a derekam, én pedig megfogtam a vállát. Elkezdtünk táncolni.
-Nagyon jól érzem magam. -mondtam Kendének.
-És ez még csak a kezdet. -válaszolta a barátom.
-Tényleg? -mosolyogtam.
-Igen.
Miután vége lett a zenének, leültünk. A pincér kihozta az ételeket és az italokat. Hozott mellé négy szív alakú, piros lapot. Azt mondta, hogy mivel ez az étterem pároknak van, szoktak ilyeneket osztogatni.
Mi feltaláltuk magunkat. Vettünk elő egy tollat és írtunk rá. De nem akármit.
Én azt írtam rá, hogy Hanna+Kende=Love forever, alá pedig, hogy szeretlek Kende. Odaadtam neki ezt a lapot. Ő is ilyesmit írt rá nekem, ahogyan Liza is és Balázs is. Ők is odaadták egymásnak.
Miután megettük az ételt, elindultunk valahová. Mi azt hittük, hogy haza, de a fiúk azt mondták, hogy nem.
Még elmentünk Balázsékhoz, ahol mi a ház előtt megvártuk, amíg kijön. Kihozott egy piknikkosarat és egy plédet. Kimentünk a parkba, leterítettük a plédet, de éhesek már nem nagyon voltunk. Ezért csak ültünk én is meg Liza is, a barátunk mellett, és néztük a csillagokat.
Kende átölelt engem, majd én is őt, és úgy néztük a csodaszép eget felettünk. Nagyon jó volt. Egyszercsak Kende megszólal.
-Hanna! Hoztam neked valamit. -mondta. -Csukd be a szemed.
Ekkor a nyakamba akasztott egy gyönyörű nyakláncot.
-Jaj, Kende, ez csodaszép! Nem kellett volna. -mondtam.
Ekkor Balázs is egy ugyanilyen nyakláncot akasztott Liza nyakába.
Egy ideig még nézegettük a csillagokat, majd elindultunk haza. Liza ismét hozzánk jött, a fiúk pedig hazakísértek.
A kapunk előtt megálltunk, megfordultunk a fiúk felé és megköszöntük ezt a csodálatos estét, majd megöleltük őket.
Older Post . Newer Post 
