Ismét eljött a hétfő. Ébresztett a telefonunk, felkeltünk és elkészültünk. Elindultunk a suliba. Egész úton a tegnapról beszéltünk.
Mikor odaértünk az iskolába, már Balázs is ott volt. Liza odafutott hozzá és megölelte. Én csak mosolyogva néztem őket.
Leraktuk a táskánkat, majd leültünk és beszélgettünk.
-Na, tetszett a tegnapi meglepetésünk? -kérdezte Balázs.
-Igen, nagyon. -válaszolt Liza mosolyogva.
Az osztályból egyre többen jöttek meg. Az egyik lány odajött hozzám.
-Tényleg Kendével jársz? -kérdezte vidáman.
-Igen, miért? -mosolyogtam.
-Csak úgy kérdeztem, mert benne vagytok az újságban. -mondta, majd megmutatta.
Liza és Balázs is megnézte. A lány elment, leült a helyére. Elkezdődtek az órák. Matematikával kezdtünk. Dolgozatot írtunk. Nem volt annyira nehéz, de könnyű se. Óra után bejött az igazgató, hogy a következő óránk lyukas lesz, mert nincs itt a nyelvtan tanár.
Ezt a lyukasórát végig beszélgettük. Néha-néha odajött hozzánk pár osztálytársunk.
-Nagyon cukik vagytok Kendével. -mondta Evelin.
-Köszönjük szépen. -mosolyogtam.
Kicsengettek, mennünk kellett testnevelésre. Kimentünk az udvarra és azt csináltunk, amit akartunk, mivel másik tanárral voltunk, mert a tesitanár hiányzott.
Ez után még 2 óránk volt, amik elég lassan teltek el.
Mikor végre vége lett az utolsó órának is, fogtuk a táskánkat és elindultunk haza. Balázs is jött, mert elkísérte Lizát. Kiértünk az ajtón és megpillantottam Kendét. Odaszaladtam hozzá és megöleltem.
-Hát te? -kérdeztem.
-Pont vége lett a tanításnak és gondoltam megleplek. -nézett rám a gyönyörű barna szemeivel.
-De édes vagy! -mondtam és megpusziltam.
Balázs és Kende hazakísértek minket.
Lizáék házához hamarabb odaértünk, ő bement. Aztán én is hazaértem. Beértem a házba és ledobtam a táskám.
-Szia Hanna! Milyen volt a suli? -kérdezte anya.
-Olyan, mint mindig. -mondtam.
Felmentem a szobámba tanulni. Nem kellett sokat, ezért hamar végeztem. Felhívtam Lizát, hogy csinálunk-e valamit így délután.
-Bocsi Hanna, de az előbb hívott Balázs, hogy menjünk el moziba, szóval most nem érek rá. Tényleg sajnálom. Na le kell tennem, szia!
-Rendben, semmi gond, majd legközelebb... Szia!
Gondoltam egyet és felhívtam Kendét, hogy ráér-e.
-Most nem igazán, mert sokat kell tanulnom holnapra. Ugye nem haragszol?
-Dehogyis. Majd elfoglalom magam valamivel. -mondtam.
-Liza? Ő nem ér rá? -kérdezte Kende.
-Nem, Balázzsal mennek moziba.
-Értem. Na de le kell tennem, majd beszélünk. Szeretlek! Szia!
-Én is téged, szia!
És letette.
Nem tudtam mit csinálni, unatkoztam. Gondoltam elmegyek kicsit sétálni a városban. Elköszöntem anyuéktól és elindultam.
De nem tudtam, hogy merre menjek, Gondolkoztam és eszembe jutott, hogy milyen régen gördeszkáztam és milyen régen láttam a gördeszkás barátaimat. Először csak elmentem a gördeszkapályára, hogy van-e ott valaki. Örömmel láttam, hogy az összes gördeszkás barátom ott van.


Odamentem és köszöntem nekik.
-Hanna! Milyen régen láttalak! Azóta még híres is lettél! -mondta az egyik legjobb fiúbarátom, Bence.
-Hát igen és már nagyon hiányoztatok! -mosolyogtam.
-Hol a gördeszkád? -kérdezték.
-Otthon hagytam, mert először csak megnéztem, hogy itt vagytok-e. De akkor mindjárt jövök, haza szaladok érte.
Hazamentem a gördeszkámért, majd visszajöttem. Jó volt újra a régi barátaimmal gördeszkázni és hülyéskedni.
Csináltunk egymásról egy csomó képet is. Ezt a képet, egyik barátnőm csinálta rólam:

Kicsit elfáradtunk és leültünk pihenni.
-És veletek miújság? -kérdeztem a többieket.
-Semmi extra. Mi nem lettünk híresek, mint te. -nevetett barátnőm.
-Láttalak ma az újságban a barátoddal, Kendével... -mondta Dani lehajtott fejjel. -Mióta vagytok együtt?
-Őszintén? Két nappal ezelőtt jöttünk össze. -mondtam nevetve.
-Tényleg? -kérdezte.
-Igen, de miért?
-Hát...csak úgy.
-Oké, most már beszéljünk rólatok. -mondtam. -Veletek történt valami izgalmas?
-Nem nagyon. Csak annyi, hogy minden nap kijöttünk deszkázni és kicsit hiányoltunk téged...
-De most már itt vagyok. -mosolyogtam.
Még egy kicsit gördeszkáztunk, aztán kezdett sötétedni. Elköszöntem a rég nem látott barátaimtól és hazamentem.
Otthon kidőltem az ágyamra. Hívott Kende.
-Szia! Még egyszer bocsi, hogy nem értem rá ma.
-Szia! Semmi gond, megértem. Így is jól elvoltam.
-Tényleg? Mit csináltál? -kérdezte.
-Gördeszkáztam a régi barátaimmal.
-Nem is tudtam, hogy szeretsz gördeszkázni. -mondta.
-Hát, most már tudod.
Még egy kicsit beszélgettünk, utána letette a telefont.
Aztán lementem vacsorázni. Mikor visszamentem a szobámba, akkor láttam, hogy volt 5 nem fogadott hívásom. Megnéztem, hogy ki volt az. Tóni. De mit akarhatott? Visszahívtam. Egyből felvette és beleszólt.
-Szia Hanna! Mit szeretnél?
-Szia Tóni! Te kerestél...
-Ja, tényleg. Csak annyit akartam, hogy ugye nem haragszol?
-Hát...
-Kérlek, Hanna! Szeretném, ha barátok maradnánk.
-Felőlem maradhatunk...
-Akkor jó! Egyébként miújság? Van már barátod?
-Igen, van. Neked barátnőd?
-Tényleg? Hát...ööö...nekem is van barátnőm. -nyögte ki végül.
-És, hogy hívják? -kérdeztem.
-Ööö...úgy hívják, hogy ööö...
-Inkább hagyjuk, nem kell hazudnod. Na de leteszem. Szia! -mondtam.
Letettem. Már nagyon fáradt voltam. Lehunytam a szemem.
Láttam előttem Kendét. Nagyon aranyos volt, mint mindig. Azt mondta, hogy nem akar engem elveszíteni és nagyon szeret. Aztán megláttam Tónit, ahogy egy másik lányt ölel.
Kinyitottam a szemem. Mi lehetett ez? De nem sokáig tudtam gondolkozni rajta, mert lecsukódott a szemem és elaludtam.
Másnap reggel kicsit hamarabb indultam el a suliba, mint szoktam. Elértem Lizáékhoz és mivel Liza nem állt kint, becsengettem. Az anyukája nyitott ajtót és mondta, hogy Liza már elment Balázzsal.
Gondoltam oké, talán utolérem őket. Odaértem a suliba, ahol Liza és Balázs már az osztályban beszélgettek.
-Szia Hanna! Bocsi, hogy nem vártunk meg. -mondta Liza.
-Semmi baj... -mondtam és leültem.
Liza és Balázs csak beszélgettek tovább.
-Öhm Liza, ugye emlékszel, hogy pénteken koncertet adunk? -kérdeztem.
-Igen, persze. -mondta és folytatta Balázzsal a beszélgetést.
Kicsit később megkérdezte tőlem Liza, hogy nem-e baj, ha mára odaül Balázs mellé. Mondtam, hogy dehogy baj.
Szinte egész nap hozzám se szóltak, nagyon egyedül éreztem magam.
-Liza... Most haragszol valamiért?
-Dehogy haragszok, csak most Balázzsal szerettem volna ülni. -mondta.
Balázs hamarabb hazament, ezért Liza velem jött haza suli után. Nem nagyon beszélgettünk, nem tudtunk miről. Elértünk Lizáék házához. Liza bement, én pedig hazamentem.

---

Thanks for reading :)

---

Másnap reggel 10-kor keltünk fel. Nagyon izgatottak voltunk. Gyorsan leszaladtunk, megreggeliztünk, majd vissza felmentünk a szobámba. Nagyon lassan telt az idő. Végre dél lett. Miután megebédeltünk, elmentünk a fodrászhoz, még ilyen egyszerű ruhában.

Egy órára hazaértünk. Elkezdtünk beszélgetni, hogy vajon hova visznek majd minket a fiúk. Találgattunk, találgattunk. Közben telt az idő, de még csak kettő óra volt. Gondolkoztunk, hogy mit csináljunk, hogy gyorsabban teljen az idő, de semmi nem jutott eszünkbe.
-Jaj, már úgy izgulok! -mondta Liza. -Vajon hova megyünk?
-Nem tudom, de én is izgulok! -válaszoltam hatalmas mosollyal az arcomon. -Már csak pár óra és kiderül.
Előkészítettük a ruháinkat, azaz leraktuk az ágyamra. Mivel én nem szeretem az ilyen csicsás ruhákat, meg egyberuhákat, ezért tegnap nekem egy hosszú fehér nadrágot és egy szintén fehér, mintás pólót választottunk, Lizának pedig egy bordó egyberuhát. Nagyon lassan, de végül eltelt az idő. Már 6 óra volt.
Elkezdtük készülődni, hátha hamarabb jönnek. Felöltöztünk és vártuk, hogy jöjjenek. Pontosan 7 órakor csengettek. Kinyitottuk az ajtót.
-Sziasztok! -mondtuk hatalmas mosollyal az arcunkon.
-Hello! -köszöntek ők is.
-Jaj, várjatok, egy pillanat és jövök! -mondtam, majd felrohantam az emeletre. Felvettem a kabala karkötőmet, aztán mielőtt megfordultam volna...

Kende megpuszilt. Aztán csak mosolyogtam és hátranéztem. Nagyon megepődtem. Nem hallottam, hogy valaki jött volna utánam.
-Csodálatos vagy ma, mint mindig. -mosolygott Kende.
-Köszönöm! -mosolyogtam vissza.
Lementünk.
-Mehetünk? -kérdezte Balázs.
-Igen. -mondtam.
Bezártam az ajtót, aztán elindultunk. Én és Kende, végig fogtuk egymás kezét, ahogy Liza és Balázs is.
Már közeledtünk a helyhez, ahova mentünk, ezért bekötötték a szemünket és úgy vezettek minket. Most éreztem igazán azt, hogy bízhatok Kendében. Megálltunk, vagyis odaértünk. Levették a szemünkről azt, amivel bekötötték és mondták, hogy még csukjuk be. Aztán rárakták a kezüket a szemünkre, majd levették és azt mondták:
-Meglepetés!
Kinyitottuk a szemünket és egy étterem előtt álltunk. Egy olyan étterem előtt, ahol előre kell asztalt foglalni, csak párok mehetnek be és néha indítanak egy kis zenét, hogy táncoljunk. Még a sorban álltunk. Végre odaértünk ahhoz a személyhez, akinek felvannak írva, hogy ki melyik asztalt foglalta le. Nekünk a fiúk egy négyes asztalt foglaltak. Én ültem Kende mellett, Liza pedig Balázs mellett. Megrendeltük az ételeket és az italokat.
-Köszönöm! -szólaltam meg halk hangon Kendéhez, majd a szemébe néztem.
-Mit? -kérdezte.
-Ezt az egészet. Köszönöm, hogy elhoztál ide.
-Érted bármit. -mondta majd átölelt.
-Hanna! -szólított meg a barátnőm. -Lefotóznál minket?
-Igen, persze. -mondtam majd elkértem Liza telefonját. Felálltak.
-Mosooolyt!
Lefotóztam őket. Szerintem nagyon jó kép lett. Visszaadtam Lizának a telefont. Megszólalt egy lassú szám.
-Táncolunk? -kérdezte tőlem Kende, Lizától pedig Balázs.
-Igen. -válaszoltunk a fiúknak.
Kende megfogta a derekam, én pedig megfogtam a vállát. Elkezdtünk táncolni.
-Nagyon jól érzem magam. -mondtam Kendének.
-És ez még csak a kezdet. -válaszolta a barátom.
-Tényleg? -mosolyogtam.
-Igen.
Miután vége lett a zenének, leültünk. A pincér kihozta az ételeket és az italokat. Hozott mellé négy szív alakú, piros lapot. Azt mondta, hogy mivel ez az étterem pároknak van, szoktak ilyeneket osztogatni.
Mi feltaláltuk magunkat. Vettünk elő egy tollat és írtunk rá. De nem akármit.
Én azt írtam rá, hogy Hanna+Kende=Love forever, alá pedig, hogy szeretlek Kende. Odaadtam neki ezt a lapot. Ő is ilyesmit írt rá nekem, ahogyan Liza is és Balázs is. Ők is odaadták egymásnak.
Miután megettük az ételt, elindultunk valahová. Mi azt hittük, hogy haza, de a fiúk azt mondták, hogy nem.
Még elmentünk Balázsékhoz, ahol mi a ház előtt megvártuk, amíg kijön. Kihozott egy piknikkosarat és egy plédet. Kimentünk a parkba, leterítettük a plédet, de éhesek már nem nagyon voltunk. Ezért csak ültünk én is meg Liza is, a barátunk mellett, és néztük a csillagokat.
Kende átölelt engem, majd én is őt, és úgy néztük a csodaszép eget felettünk. Nagyon jó volt. Egyszercsak Kende megszólal.
-Hanna! Hoztam neked valamit. -mondta. -Csukd be a szemed.
Ekkor a nyakamba akasztott egy gyönyörű nyakláncot.
-Jaj, Kende, ez csodaszép! Nem kellett volna. -mondtam.
Ekkor Balázs is egy ugyanilyen nyakláncot akasztott Liza nyakába.

Egy ideig még nézegettük a csillagokat, majd elindultunk haza. Liza ismét hozzánk jött, a fiúk pedig hazakísértek.
A kapunk előtt megálltunk, megfordultunk a fiúk felé és megköszöntük ezt a csodálatos estét, majd megöleltük őket.

---

Thanks for reading :)

---

Másnap reggel én már reggel fél 7-kor felkeltem és felöltöztem.
-Hanna! Mit csinálsz? -kérdezte Liza álmosan.
-Csak felöltöztem.
-Miért nem alszol még?
-Nem tudok. -válaszoltam.
Ekkor felkelt Liza is és ő is felöltözött.
-Te még aludhattál volna... -mondtam.
-Hogy aludjak amikor a legjobb barátnőm ilyen rossz passzban van? -mosolygott Liza.
-Nem vagyok rossz passzban, csak nem tudok aludni Heart miatt. -mondtam. -Vagyis igen...rossz passzban vagyok.
-Meg fogjuk találni. Ígérem. De még várjunk egy-két órát, utána menjünk megkeresni oké? De biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk.
-És ha nem? -fakadtam sírva. -Ki tudja, mi történt szegénnyel.
Liza próbált megvigasztalni. Valamennyire sikerült is neki.
-Nyugodj meg és menjünk le reggelizni jó?
-Oké. -mondtam, miközben az egy utolsó könnycsepp folyt le az arcomon.
Ne volt otthon senki. Csak én és Liza. Megreggeliztünk. Utána megérkezett Balázs.
-Sziasztok! -mondta, miután Liza kinyitotta az ajtót.
A barátnőm szorosan átölelte Balázst, én pedig köszöntem neki.
-Na? Mehetünk megkeresni Heart-et? -kérdezte Balázs.
Bólintottunk, majd elindultunk. Először szétnéztünk a városban, de mivel ott nem találtuk a kutyusom, elkezdtünk bekopogtatni a házakba. Mindenki azt mondta, hogy nem látta Heart-et.
Mentünk tovább a járdán, egyszer csak megállít egy kislány.
-Ti vagytok Hanna és Liza, az énekesek? -mondta hatalmas mosollyal az arcán a kislány.
-Igen, mi vagyunk, de csss... Nem akarjuk, hogy észrevegyenek. Nem láttad a kutyusom, eltűnt. -kérdeztem.
-Azt a kiskutyust, aminek az oldalán egy szív alakú folt van?
-Igen, azt.
-Azt láttam, egy barátnőm hazavitte. Csinálhatok rólatok egy képet? Utána megmutatom, hogy hol lakik.
Megengedtünk neki, hogy csináljon rólunk egy képet.

-Juj, köszi! Gyertek, erre lakik. -mondta a lány. -Egyébként ő a barátod, Liza? -mutatott Balázsra.
-Igen, a barátom. -mondtam.
Elértünk a házhoz. A kislány becsengetett nekünk, aztán hazament.
Kijött a házból Kende.
-Kende? -kérdeztem.
-Hanna? Mit keresel itt? -mosolygott.
-Ömm...találkoztunk egy kislánnyal és azt mondta, hogy itt találom a kutyámat.
-Ja igen, tegnap este találta meg a húgom, ma akartam neked visszavinni. Gyertek be!
Bementünk és ez a látvány fogadott minket.

-Kende, Kende! A kutyus lefialt! -mondta Kende húga Kendének.
-Ez nagyon szuper Lili, de itt van a kutyus igazi gazdája. -mondta Kende.
Láttam a kislányon, hogy nagyon elszomorodott. Nem szeretem látni, ha valaki szomorú.
-Tudod mit, kislány? -szólaltam meg. -Tartsd meg! És a kiskutyát is.
Balázs és Liza összenéztek.
-Nem, nem, Lili add vissza neki! -mondta Kende.
-Hagyjad Kende...Heart úgyis egy fiúra emlékeztet...aki talán már el is felejtett engem.
-Biztos vagy benne Hanna, hogy itt akarod hagyni? Akkor legalább a kiskutyát vidd el!
-Nem lehet. A kiskutyának még fel kell nőnie az anyja mellett. -mondtam.
Heart odajött hozzám. Magamhoz öleltem, aztán odaengedtem Lilihez.
-Hát... mi akkor megyünk is, sziasztok! -köszöntem el, miután Kende kikísért minket.
Hazamentünk. Útközben Lizáék azt kérdezgették, hogy miért gondolom azt, hogy Tóni elfelejtett engem.
Nem adtam rá választ, csak sétáltam tovább csendben. Odaértünk Lizáékhoz. Balázs hazament.
Én felhívtam Tónit. Nem vette fel. Kopogtak. Kinyitottam az ajtót és ott állt Kende.
-Szia! Hogy kerülsz ide? -kérdeztem. -Gyere be!
-Hoztam neked valamit. -mondta. -Csukd be a szemed!
Ekkor a kezembe adta Heart kiskutyájának a képét.
-Itt a mamám fogta a kezében, hogy letudjam fotózni neked. -mondta mosolyogva.

-De aranyos! -mondtam. -De ezt miért hoztad el nekem?
-Emléknek. -mondta Kende.
-Köszönöm! De tegnap miért voltál itt?
-Hát ömm....na jó, elmondom.
És már épp kezdte volna amikor... megcsörrent a telefonom. Tóni volt az. Gondolkoztam, hogy felvegyem-e, de végül felvettem.
-Szia Tóni!
-Szia Hanna, miért kerestél?
-Hát miért, miért... Mielőtt elmentél, megbeszéltük, hogy mindennap beszélünk. Ehhez képest?
-Mondanom kell valamit...szakítani akarok. Nem bírom a távolságot és nem is tudunk mindennap beszélni. Tényleg sajnálom. Le kell tennem. Szia. -és letette.
Döbbenten néztem hátra, ahol láttam, hogy megszakítottam Kende és Liza beszélgetését.
-Mit mondott? -kérdezősködött Liza.
-Szakított. -mondtam.
-Komolyan? Egy ilyen lánnyal szakítani? -kérdezte Kende.
-Most ezt miért mondod? Nem is ismersz. -mondtam kicsit bántóan.
Kende állt volna fel és indult volna haza, amikor én utánaszóltam.
-Várj! Nem úgy gondoltam! Kérlek gyere vissza!
Visszajött és leült mellém.
-Elmondod, hogy miért voltál itt tegnap? -kérdeztem.
-Oké, akkor kezdem... Hanna, te...tetszel nekem.
-Tessék?
-Igen, jól hallottad. Szeretlek Hanna.
-Hát ez elég váratlan fordulat, mert azt hiszem, te is tetszel nekem.
-Tényleg? Ezt nem gondoltam volna. -mondta Kende mosolyogva.
-Jaj, ne nyálaskodjatok már, öleljétek meg egymást! -mondta Liza viccelődve és egymáshoz tolt minket.
Ahogy öleltem Kendét, éreztem valami nagyon jót a gyomromban. Mintha pillangók repkednének benne.
Miután vége lett az ölelésnek, megkérdeztem Kendét, hogy most mi lesz. Erre Ő azt válaszolta:
-Hanna! Járnál velem?
A kérdés után a szívem hevesebben vert, mint valaha. Lefagytam. Aztán nagy mosollyal a számon kimondtam.
-Igen! Boldogan járnék veled!
-Hú, ez csúcs! -mondta Kende. -És képzeld, jövőre én is abba a suliba fogok járni ahova te.
-Juj, az csúcsszuper! -mondtam és megöleltem még egyszer, de most szorosabban. Úgy, mintha sose engedném el. Nem is akartam.
Miután elengedtük egymást, mélyen a szemébe néztem és ekkor...megcsókolt! Nagyon boldog voltam. Megszűnt körülöttem a világ.
Liza csak nézett minket, csendben. Ekkor Kende hátrafordult és ezt mondta neki.
-Köszönöm, hogy segítettél.
-Ó, ugyan, nincs mit.
Én csak csodálkoztam.
-Ömm...mit köszönsz neki?Miben segített? -kérdeztem Kendét.
-Veled összejönni. Tegnap ő hívott ide.
-Komolyan? Jaj, köszi Liza! -mondtam, és megöleltem őt is.
-Egyébként, Kende a másodunokatesóm. -mondta Liza. -Két nappal ezelőtt derült ki.
-Tényleg? Ez tök jó!
-Ugye? -mondta Kende és közelebb húzott mindkettőnket, majd megöleltük egymást.
-Mi lenne, ha holnap elmennénk te, én, Liza és Balázs közösen valahova? -kérdeztem Kendét.
-Oké, de hova?
Kende elkérte Balázs telefonszámát Lizától és felhívta, hogy szervezzenek nekünk közösen meglepit. De azt sajnos már nem hallottuk, hogy hova megyünk és mit fogunk csinálni, mert Kende felment az emeletre telefonálni.
Mikor letette a telefont és lejött csak annyit mondott.
-Na, nekem mennem kell, holnap jövünk értetek este hétre, addigra készülődjetek el. -majd egy puszit nyomott az arcomra.
Kikísértem az ajtóig.
-Szia! -mondtam és adtam neki egy puszit. -Holnap találkozunk.
-Sziasztok! Holnap! -mondta Kende mielőtt elindult és rám kacsintott.
Lizával elkezdtünk ugrálni és sikítozni. Aztán mikor lenyugodtunk, felmentünk Liza szobájába eldönteni, hogy mit vegyen fel holnap, aztán átmentünk hozzánk is, ott pedig eldöntöttük, hogy én mit vegyek fel holnap. Bár nem tudtuk, hogy hova megyünk, mi szép ruhát készítettünk elő. Liza áthozta a ruháját hozzánk, ugyanis ma nálunk alszik. Anya is hazaért. Elmondtam neki a csodálatos hírt, aztán felhívtuk Liza anyuját is, hogy holnap Liza nem lessz otthon. Nagyon boldogak voltunk. Olyan hajnali egy körül lefeküdtünk aludni, de egyikünk se tudott, mert annyira izgultunk a holnap miatt. Nagy nehezen olyan hajnali kettő körül, elaludtunk.

---

Thanks for reading :)

---

-Hát te? Hogy kerülsz ide? -néztem rá kérdőn.
-Ömm...hát... -mondta akadozva.
Ekkor megzörrent a telefonom. A menedzserünk volt az, Emma.
-Bocsájts meg, de ezt fel kell vennem. -mondtam Kendének, majd felvettem a telefont.
-Szia Hanna! -szólt bele Emma.
-Helló! -köszöntem.
-Csak azért kereslek titeket, mert pont egy hét múlva, jövőhét pénteken lenne egy koncertetek. Elfogadjátok?
-Igen, persze. Hánykor lenne? És hol? -érdeklődtem.
-Azt még nem tudom, később derül ki. Majd még beszélünk addig, majd hívlak. Szia! -köszönt el Emma, majd letette a telefont.
Elújságoltam Lizának a nagy hírt, majd megkérdeztem ismét Kendét, hogy, hogy kerül ide.
-Hát...őőő...igazából...én... Na mindegy mennem kell sziasztok! -mondta Kende és elment.
-Mi volt ez az egész? -néztem Lizára.
-Fogalmam sincs, ne engem kérdezz. -mondta Liza.
Aznap Lizáéknál voltunk. Rajtunk kívül nem volt otthon senki. Egyszercsak csengetnek. Liza kinyitja az ajtót. Az ajtó előtt ott állt Balázs.
-Helló! -köszönt.


-Szia Balázs! Már annyira hiányoztál! -ugrott Liza a nyakába. -Miért nem jöttél suliba?
-Beteg voltam. De most már itt vagyok. -mosolygott Balázs. -Jajj, szia Hanna! -köszönt oda nekem.
-Szia! -köszöntem vissza neki.
Liza behívta a házba Balázst. Sok mindenről beszélgettünk. Egyszercsak megcsörren Liza telefonja. Anya volt az, csak azért őt hívta mert az én telefonom le volt merülve. Átvettem a telót.
-Szia anya, valami baj van? -kérdeztem.
-Szia Hanna! Igen, baj van. Ahogy Heart-et kiengedtem az udvarra elszökött.
-Tessék? Mi? Máris megyek! Szia! -és letettem a telefont.
Gyorsan elmondtam Balázsnak és Lizának, hogy mi történt, majd szaladtam haza. Ők is jöttek utánam.
Miután hazaértem, elmentünk megkeresni Heart-et, de nem találtuk sehol. Hazamentünk. Nagyon elszomorodtam.

-Nyugi Hanna. Ma nem találtuk meg, de holnap megfogjuk. Biztos befogadta egy kedves kisgyerek. -próbált nyugtatni Liza.
-És, ha nem? Ha elütötte egy autó? Vagy rosszabb...megtalálta egy állatkínzó?
-Hanna! Ne is gondolj ilyenekre! Biztos, hogy jól van.
Megpróbáltam megnyugodni. Leültem és ittam egy pohár vizet. Balázs, anyu és Liza mondta, hogy menjek és feküdjek le. Holnap reggel jönnek és megint megyünk keresni.
-De nem úgy volt, hogy ma este nálatok alszok? -kérdeztem.
-De, úgy volt. De mivel ilyen rossz állapotban vagy, azt hittem, hogy nem szeretnél ott aludni nálunk. De nyugodtan ott aludhatsz. Szeretnél?
-Hát, ha lehet. De biztos nem zavarok? -kérdeztem.
-Ugyan már! Te sose zavarsz, Hanna!
-Rendben. Akkor mehetünk?
-Persze.
Elköszöntem anyuéktól és átmentünk Lizáékhoz.
-Na, én akkor megyek is. -mondta Balázs. -Sziasztok!
-Balázs várj! -szólalt meg Liza, majd odament hozzá és átölelte. -Hiányozni fogsz! Szeretlek!
-Nekem is, én is téged! -válaszolta Balázs.
Mélyen egymás szemébe néztek és nem érdekelte egyikőjüket se, hogy figyelem őket. Közeledtek egymás felé és akkor...megcsattant a csók. Ez után csak egymásra néztek és mosolyogtak. Még egyszer megölelték egymást.
-Na, én megyek. Majd holnap találkozunk. Sziasztok! -mosolygott Balázs.
-Szia! -köszöntünk egyszerre Lizával, majd Liza sóhajtott egyet, mikor Balázs kilépett az ajtón.
-Szereted ugye? -kérdeztem.
-Igen, nagyon is. -hangzott a válasz. -Na, de mindegy, mit csináljunk?
-Nem tudom. Mihez lenne kedved? Zenét hallgatni és bulizni?
-Rendben, nekem jó.
Ez után még buliztunk kb. 2 órán keresztül.
-Szerintem most már aludjunk, elfáradtam. -szólaltam meg.
-Oké.
Ledőltünk az ágyra.
-Liza! -suttogtam.
-Igen!? -szólalt meg Liza.
-Szerinted holnap megtaláljuk Heart-et?
-Biztos vagyok benne. De most már aludjunk. Jó éjt!
-Jó éjt Liza!
Elaludtunk.

---

Thanks for reading :)

---

Én meg csak néztem egyszer Tónit, egyszer Kendét. Olyan érzésem volt, mintha választanom kéne, kit szeretek jobban. Odaléptem Tónihoz. Megszólalt egy halk zene, elkezdtünk táncolni, Kende elszomorodott. Aztán amikor tánc közben átöleltem Tónit, arra lettem figyelmes, hogy Kendét ölelgetem. De hova lett Tóni? Gyengéden elengedtem Kendét, majd elkezdtem keresni Tónit. Elvesztem. Valahogy egy erdőbe kerültem és ahogy ott csatangoltam, megtaláltam Tónit, aki elkezdett kivezetni az erdőből. Ismét a tisztáson voltam. Tóni odaállt Kende mellé. Ők engem néztek, én őket. Ekkor Kende és Tóni elővett egy-egy szál vörös rózsát és odanyújtották nekem. Mindkettőt elfogadtam, majd elindultam. Egyik oldalamon Tóni ballagott, a másikon Kende. Ahogy fogtam a rózsákat, az egyiket véletlenül elejtettem. Azt, amelyiket Tónitól kaptam. Ekkor Tóni elszomorodott, én pedig felakartam venni a rózsát. Mire felvettem, arra lettem figyelmes, hogy Tóni ismét eltűnt. Körbe jártam a mezőt, az erdőt, de nem találtam sehol. Mikor visszaértem a tisztásra, a rózsa, amit Tónitól kaptam, elhervadt.
Ekkor megszólalt a telefonomon az ébresztő. Mire felkeltem, már Liza kikapcsolta. Látta, hogy valami nincs rendjén.
-Baj van Hanna? -érdeklődött.
-Nem, dehogyis... Csak kicsit furcsát álmodtam... De mindegy.
Felöltöztünk, és lementünk reggelizni. Reggeli után pakoltunk be a táskánkba szendvicseket, majd elindultunk az iskolába. Most, hogy már filmeket se nagyon forgatunk, csak koncertezünk, meg fotózkodunk, annyi rajongó nem jött utánunk, mint régen. Ma reggel például egy se. Bár valószínű, hogy ez azért volt, mert kapucni is volt a fejünkön, hogy ne vegyenek észre.
-Na és? Mi volt az a furcsa álom, Hanna? -kérdezte a barátnőm.
-Nem lényeges... -adtam rá választ.
-Tóni? Kende? Velük kapcsolatos?
-Hogy te mennyire ismersz engem, Liza!
-Ezért vagyunk legjobb barátnők! -mondtuk egyszerre nevetve.
-Akkor elmondom az álmomat... Kicsit értelmetlen volt, de szerintem az lett volna a lényege, hogy választanom kellet volna közülük és egyszer Kendét választottam, egyszer Tónit. Aztán mindkettőjüktől kaptam egy rózsát és a Tóniét elejtettem, ekkor Ő szomorú lett, és elballagott. Elkezdtem keresni Tónit, de nem találtam sehol. A rózsa, amit Tónitól kaptam, elhervadt. -mondtam.
-Hanna! Azt hiszem, én értem ennek a lényegét... és lehet, hogy meg is fog valósulni... -mondta a barátnőm.
Aztán megkérdeztem, hogy szerinte ennek mi lehet a jelentése, de nem válaszolt. Beértünk a suliba. Elkezdődtek az unalmas tanórák. Szünetekben általában mindenki telefonálgatni szokott. Én felhívtam Tónit, hogy miújság vele. Azt mondta, hogy most nem ér rá mert üldözik a rajongók. Én közben hallottam, hogy a lány rajongók üldözik, sikítoznak, és kiabálnak bele még a telefonba is.
-Most le kell tennem! Szia! -köszönt el Tóni.
Én már nem tudtam visszaköszönni, mert letette. Visszamentem Lizához.
-Azt hiszem rájöttem az álmom lényegére... De valahogy mégse passzol egybe az álmom és a valóság...
-Miért? -kérdezte Liza.
-Mert az álmomnak ha úgy nézzük, az a lényege, hogy én Kendét választom Tóni helyett... De én szeretem Tónit... és szerintem Ő fog elhagyni egy másik lányért...
-De ha igazán szeretitek egymást, együtt maradtok.
Eltelt ez az unalmas nap is, indultunk haza. Útközben nem nagyon beszélgettünk Lizával. Egyszer csak megszólal.
-Hé! Az ott nem Kende?
Odanéztem, de nem volt ott senki. Ekkor mondta Liza, hogy most ment el, de lefotózta, ahogy engem nézett.

-Ennyire nézett engem? -kérdeztem.
-Igen. -válaszolt Liza.
Elérkeztünk Lizáék házáig. Ott állt Kende is. Kicsit meglepődtem és ha jól láttam, ő is.

---

Thanks for reading :)

---

Másnap suliban másra se tudtam gondolni, csak Tónira. Vajon most hol lehet? Mit csinálhat? Gondol rám? Az első óra elég lassan telt el, ahogy az egész nap is. Így hát a nap végén, hogy Liza felvidítson, és elterelje Tóniról a gondolataim, elmentünk csak ketten egy szuper csajos napra. Először a strandra mentünk.

---

Thanks for reading :)

---

-Tényleg? Na, és , hogy döntöttél? - érdeklődött Tóni .
-Úgy döntöttem , hogy igen...Megbocsájtok neked . - mondtam .
-Komolyan? Hát ez szuper! De most le kell tennem , mert hív valaki . Szia! - mondta Tóni és letette a telefont .
-Szia! - köszöntem el .
Másnap , mikor beértem a suliba , elújságoltam a hírt Lizának .
Később Tóni is beért az iskolába . Egyből  nyakába ugrottam és megöleltem . Egy kicsit furának tűnt , de reménykedtem benne , hogy az csak azért van mert még fáradt .
Az első óra osztályfőnöki volt . Megbeszéltük , hogy milyen az osztály , kinek milyen jegyei vannak , meg ilyeneket . Egy szóval unalmas volt .
Aztán szünetben odajött hozzánk Balázs . Megkérdezte , hogy mi újság velünk . Persze neki is elmondtam , hogy újra összejöttem Tónival . Ő csak csodálkozott .
Kicsit később megláttam , hogy Tóni egyedül üldögél egy padon . Odamentem hozzá .
- Olyan furának tűnsz . Valami baj van ? - érdeklődtem .
- Nem , nincs semmi baj . - mondta Tóni kedvetlenül .
- Ne mondd már ... Látszik rajtad , hogy van valami .... Mondd el! Bennem megbízhatsz .
- Az az igazság , hogy tegnap amikor letettem a telefont , a menedzserem hívott . Turnézni megyek .
- Komolyan? Hiszen ez nagyszerű! Mi ezzel a probléma? - kérdeztem .
- Hát az , hogy ... Holnap után indulok... És így majd találkozni se tudunk majd ...
- Hát akkor majd ... videóchatelünk ... Oké? - próbáltam egy kicsit vidámabban mondani .
- Oké , de hiányozni fogsz ... - mondta Tóni .
- Még miért búcsúzkodunk , hiszen még nem is mész . - kérdeztem .
- Tudom , de már csak ma jöttem suliba . Holnap már készülök , holnap után meg már indulunk is ...
Megöleltük egymást .
Becsengettek , és bementük órára . Rajz óra volt , és azt rajzoltunk , amit akartunk . Ilyenkor általában valami egyszerűt alkottunk .
Ilyen lett az én rajzom :


És ezt rajzolta Liza :

Ez minket ábrázol . A fiúk pedig még ennél is egyszerűbbeket rajzoltak .
Miután vége lett a rajz órának , és a többinek is , elindultunk mind a négyen haza . Amikor egy kanyarhoz értünk , elköszöntünk mindannyian Tónitól , még ha csak egy turnéra is megy el . Ki tudja mennyi minden megváltozik még addig .
Miután elbúcsúztunk , különváltunk a fiúktól .
Mentünk Lizával hazafelé .
- Szerinted mi lesz Tónival amíg távol lesz ? - kérdeztem .
- Hát , az biztos , hogy jól fog szórakozni . - mondta Liza . - De ha arra célzol , nyugi , nem fog téged elfelejteni .
- Honnan tudod? Mi van , ha ott majd találkozik egy sokkal szebb lánnyal , mint én és elfelejt .
- Nem fog , én tudom .
Hazamentem , és megtanultam . Aztán elmentem egy tánctanárhoz , csak úgy .

---

Thanks for reading :)

---

Older Post

17. Fejezet

18. Fejezet

19. Fejezet

20.Fejezet

Ismét eljött a hétfő. Ébresztett a telefonunk, felkeltünk és elkészültünk. Elindultunk a suliba. Egész úton a tegnapról beszéltünk.
Mikor odaértünk az iskolába, már Balázs is ott volt. Liza odafutott hozzá és megölelte. Én csak mosolyogva néztem őket.
Leraktuk a táskánkat, majd leültünk és beszélgettünk.
-Na, tetszett a tegnapi meglepetésünk? -kérdezte Balázs.
-Igen, nagyon. -válaszolt Liza mosolyogva.
Az osztályból egyre többen jöttek meg. Az egyik lány odajött hozzám.
-Tényleg Kendével jársz? -kérdezte vidáman.
-Igen, miért? -mosolyogtam.
-Csak úgy kérdeztem, mert benne vagytok az újságban. -mondta, majd megmutatta.
Liza és Balázs is megnézte. A lány elment, leült a helyére. Elkezdődtek az órák. Matematikával kezdtünk. Dolgozatot írtunk. Nem volt annyira nehéz, de könnyű se. Óra után bejött az igazgató, hogy a következő óránk lyukas lesz, mert nincs itt a nyelvtan tanár.
Ezt a lyukasórát végig beszélgettük. Néha-néha odajött hozzánk pár osztálytársunk.
-Nagyon cukik vagytok Kendével. -mondta Evelin.
-Köszönjük szépen. -mosolyogtam.
Kicsengettek, mennünk kellett testnevelésre. Kimentünk az udvarra és azt csináltunk, amit akartunk, mivel másik tanárral voltunk, mert a tesitanár hiányzott.
Ez után még 2 óránk volt, amik elég lassan teltek el.
Mikor végre vége lett az utolsó órának is, fogtuk a táskánkat és elindultunk haza. Balázs is jött, mert elkísérte Lizát. Kiértünk az ajtón és megpillantottam Kendét. Odaszaladtam hozzá és megöleltem.
-Hát te? -kérdeztem.
-Pont vége lett a tanításnak és gondoltam megleplek. -nézett rám a gyönyörű barna szemeivel.
-De édes vagy! -mondtam és megpusziltam.
Balázs és Kende hazakísértek minket.
Lizáék házához hamarabb odaértünk, ő bement. Aztán én is hazaértem. Beértem a házba és ledobtam a táskám.
-Szia Hanna! Milyen volt a suli? -kérdezte anya.
-Olyan, mint mindig. -mondtam.
Felmentem a szobámba tanulni. Nem kellett sokat, ezért hamar végeztem. Felhívtam Lizát, hogy csinálunk-e valamit így délután.
-Bocsi Hanna, de az előbb hívott Balázs, hogy menjünk el moziba, szóval most nem érek rá. Tényleg sajnálom. Na le kell tennem, szia!
-Rendben, semmi gond, majd legközelebb... Szia!
Gondoltam egyet és felhívtam Kendét, hogy ráér-e.
-Most nem igazán, mert sokat kell tanulnom holnapra. Ugye nem haragszol?
-Dehogyis. Majd elfoglalom magam valamivel. -mondtam.
-Liza? Ő nem ér rá? -kérdezte Kende.
-Nem, Balázzsal mennek moziba.
-Értem. Na de le kell tennem, majd beszélünk. Szeretlek! Szia!
-Én is téged, szia!
És letette.
Nem tudtam mit csinálni, unatkoztam. Gondoltam elmegyek kicsit sétálni a városban. Elköszöntem anyuéktól és elindultam.
De nem tudtam, hogy merre menjek, Gondolkoztam és eszembe jutott, hogy milyen régen gördeszkáztam és milyen régen láttam a gördeszkás barátaimat. Először csak elmentem a gördeszkapályára, hogy van-e ott valaki. Örömmel láttam, hogy az összes gördeszkás barátom ott van.


Odamentem és köszöntem nekik.
-Hanna! Milyen régen láttalak! Azóta még híres is lettél! -mondta az egyik legjobb fiúbarátom, Bence.
-Hát igen és már nagyon hiányoztatok! -mosolyogtam.
-Hol a gördeszkád? -kérdezték.
-Otthon hagytam, mert először csak megnéztem, hogy itt vagytok-e. De akkor mindjárt jövök, haza szaladok érte.
Hazamentem a gördeszkámért, majd visszajöttem. Jó volt újra a régi barátaimmal gördeszkázni és hülyéskedni.
Csináltunk egymásról egy csomó képet is. Ezt a képet, egyik barátnőm csinálta rólam:

Kicsit elfáradtunk és leültünk pihenni.
-És veletek miújság? -kérdeztem a többieket.
-Semmi extra. Mi nem lettünk híresek, mint te. -nevetett barátnőm.
-Láttalak ma az újságban a barátoddal, Kendével... -mondta Dani lehajtott fejjel. -Mióta vagytok együtt?
-Őszintén? Két nappal ezelőtt jöttünk össze. -mondtam nevetve.
-Tényleg? -kérdezte.
-Igen, de miért?
-Hát...csak úgy.
-Oké, most már beszéljünk rólatok. -mondtam. -Veletek történt valami izgalmas?
-Nem nagyon. Csak annyi, hogy minden nap kijöttünk deszkázni és kicsit hiányoltunk téged...
-De most már itt vagyok. -mosolyogtam.
Még egy kicsit gördeszkáztunk, aztán kezdett sötétedni. Elköszöntem a rég nem látott barátaimtól és hazamentem.
Otthon kidőltem az ágyamra. Hívott Kende.
-Szia! Még egyszer bocsi, hogy nem értem rá ma.
-Szia! Semmi gond, megértem. Így is jól elvoltam.
-Tényleg? Mit csináltál? -kérdezte.
-Gördeszkáztam a régi barátaimmal.
-Nem is tudtam, hogy szeretsz gördeszkázni. -mondta.
-Hát, most már tudod.
Még egy kicsit beszélgettünk, utána letette a telefont.
Aztán lementem vacsorázni. Mikor visszamentem a szobámba, akkor láttam, hogy volt 5 nem fogadott hívásom. Megnéztem, hogy ki volt az. Tóni. De mit akarhatott? Visszahívtam. Egyből felvette és beleszólt.
-Szia Hanna! Mit szeretnél?
-Szia Tóni! Te kerestél...
-Ja, tényleg. Csak annyit akartam, hogy ugye nem haragszol?
-Hát...
-Kérlek, Hanna! Szeretném, ha barátok maradnánk.
-Felőlem maradhatunk...
-Akkor jó! Egyébként miújság? Van már barátod?
-Igen, van. Neked barátnőd?
-Tényleg? Hát...ööö...nekem is van barátnőm. -nyögte ki végül.
-És, hogy hívják? -kérdeztem.
-Ööö...úgy hívják, hogy ööö...
-Inkább hagyjuk, nem kell hazudnod. Na de leteszem. Szia! -mondtam.
Letettem. Már nagyon fáradt voltam. Lehunytam a szemem.
Láttam előttem Kendét. Nagyon aranyos volt, mint mindig. Azt mondta, hogy nem akar engem elveszíteni és nagyon szeret. Aztán megláttam Tónit, ahogy egy másik lányt ölel.
Kinyitottam a szemem. Mi lehetett ez? De nem sokáig tudtam gondolkozni rajta, mert lecsukódott a szemem és elaludtam.
Másnap reggel kicsit hamarabb indultam el a suliba, mint szoktam. Elértem Lizáékhoz és mivel Liza nem állt kint, becsengettem. Az anyukája nyitott ajtót és mondta, hogy Liza már elment Balázzsal.
Gondoltam oké, talán utolérem őket. Odaértem a suliba, ahol Liza és Balázs már az osztályban beszélgettek.
-Szia Hanna! Bocsi, hogy nem vártunk meg. -mondta Liza.
-Semmi baj... -mondtam és leültem.
Liza és Balázs csak beszélgettek tovább.
-Öhm Liza, ugye emlékszel, hogy pénteken koncertet adunk? -kérdeztem.
-Igen, persze. -mondta és folytatta Balázzsal a beszélgetést.
Kicsit később megkérdezte tőlem Liza, hogy nem-e baj, ha mára odaül Balázs mellé. Mondtam, hogy dehogy baj.
Szinte egész nap hozzám se szóltak, nagyon egyedül éreztem magam.
-Liza... Most haragszol valamiért?
-Dehogy haragszok, csak most Balázzsal szerettem volna ülni. -mondta.
Balázs hamarabb hazament, ezért Liza velem jött haza suli után. Nem nagyon beszélgettünk, nem tudtunk miről. Elértünk Lizáék házához. Liza bement, én pedig hazamentem. Másnap reggel 10-kor keltünk fel. Nagyon izgatottak voltunk. Gyorsan leszaladtunk, megreggeliztünk, majd vissza felmentünk a szobámba. Nagyon lassan telt az idő. Végre dél lett. Miután megebédeltünk, elmentünk a fodrászhoz, még ilyen egyszerű ruhában.

Egy órára hazaértünk. Elkezdtünk beszélgetni, hogy vajon hova visznek majd minket a fiúk. Találgattunk, találgattunk. Közben telt az idő, de még csak kettő óra volt. Gondolkoztunk, hogy mit csináljunk, hogy gyorsabban teljen az idő, de semmi nem jutott eszünkbe.
-Jaj, már úgy izgulok! -mondta Liza. -Vajon hova megyünk?
-Nem tudom, de én is izgulok! -válaszoltam hatalmas mosollyal az arcomon. -Már csak pár óra és kiderül.
Előkészítettük a ruháinkat, azaz leraktuk az ágyamra. Mivel én nem szeretem az ilyen csicsás ruhákat, meg egyberuhákat, ezért tegnap nekem egy hosszú fehér nadrágot és egy szintén fehér, mintás pólót választottunk, Lizának pedig egy bordó egyberuhát. Nagyon lassan, de végül eltelt az idő. Már 6 óra volt.
Elkezdtük készülődni, hátha hamarabb jönnek. Felöltöztünk és vártuk, hogy jöjjenek. Pontosan 7 órakor csengettek. Kinyitottuk az ajtót.
-Sziasztok! -mondtuk hatalmas mosollyal az arcunkon.
-Hello! -köszöntek ők is.
-Jaj, várjatok, egy pillanat és jövök! -mondtam, majd felrohantam az emeletre. Felvettem a kabala karkötőmet, aztán mielőtt megfordultam volna...

Kende megpuszilt. Aztán csak mosolyogtam és hátranéztem. Nagyon megepődtem. Nem hallottam, hogy valaki jött volna utánam.
-Csodálatos vagy ma, mint mindig. -mosolygott Kende.
-Köszönöm! -mosolyogtam vissza.
Lementünk.
-Mehetünk? -kérdezte Balázs.
-Igen. -mondtam.
Bezártam az ajtót, aztán elindultunk. Én és Kende, végig fogtuk egymás kezét, ahogy Liza és Balázs is.
Már közeledtünk a helyhez, ahova mentünk, ezért bekötötték a szemünket és úgy vezettek minket. Most éreztem igazán azt, hogy bízhatok Kendében. Megálltunk, vagyis odaértünk. Levették a szemünkről azt, amivel bekötötték és mondták, hogy még csukjuk be. Aztán rárakták a kezüket a szemünkre, majd levették és azt mondták:
-Meglepetés!
Kinyitottuk a szemünket és egy étterem előtt álltunk. Egy olyan étterem előtt, ahol előre kell asztalt foglalni, csak párok mehetnek be és néha indítanak egy kis zenét, hogy táncoljunk. Még a sorban álltunk. Végre odaértünk ahhoz a személyhez, akinek felvannak írva, hogy ki melyik asztalt foglalta le. Nekünk a fiúk egy négyes asztalt foglaltak. Én ültem Kende mellett, Liza pedig Balázs mellett. Megrendeltük az ételeket és az italokat.
-Köszönöm! -szólaltam meg halk hangon Kendéhez, majd a szemébe néztem.
-Mit? -kérdezte.
-Ezt az egészet. Köszönöm, hogy elhoztál ide.
-Érted bármit. -mondta majd átölelt.
-Hanna! -szólított meg a barátnőm. -Lefotóznál minket?
-Igen, persze. -mondtam majd elkértem Liza telefonját. Felálltak.
-Mosooolyt!
Lefotóztam őket. Szerintem nagyon jó kép lett. Visszaadtam Lizának a telefont. Megszólalt egy lassú szám.
-Táncolunk? -kérdezte tőlem Kende, Lizától pedig Balázs.
-Igen. -válaszoltunk a fiúknak.
Kende megfogta a derekam, én pedig megfogtam a vállát. Elkezdtünk táncolni.
-Nagyon jól érzem magam. -mondtam Kendének.
-És ez még csak a kezdet. -válaszolta a barátom.
-Tényleg? -mosolyogtam.
-Igen.
Miután vége lett a zenének, leültünk. A pincér kihozta az ételeket és az italokat. Hozott mellé négy szív alakú, piros lapot. Azt mondta, hogy mivel ez az étterem pároknak van, szoktak ilyeneket osztogatni.
Mi feltaláltuk magunkat. Vettünk elő egy tollat és írtunk rá. De nem akármit.
Én azt írtam rá, hogy Hanna+Kende=Love forever, alá pedig, hogy szeretlek Kende. Odaadtam neki ezt a lapot. Ő is ilyesmit írt rá nekem, ahogyan Liza is és Balázs is. Ők is odaadták egymásnak.
Miután megettük az ételt, elindultunk valahová. Mi azt hittük, hogy haza, de a fiúk azt mondták, hogy nem.
Még elmentünk Balázsékhoz, ahol mi a ház előtt megvártuk, amíg kijön. Kihozott egy piknikkosarat és egy plédet. Kimentünk a parkba, leterítettük a plédet, de éhesek már nem nagyon voltunk. Ezért csak ültünk én is meg Liza is, a barátunk mellett, és néztük a csillagokat.
Kende átölelt engem, majd én is őt, és úgy néztük a csodaszép eget felettünk. Nagyon jó volt. Egyszercsak Kende megszólal.
-Hanna! Hoztam neked valamit. -mondta. -Csukd be a szemed.
Ekkor a nyakamba akasztott egy gyönyörű nyakláncot.
-Jaj, Kende, ez csodaszép! Nem kellett volna. -mondtam.
Ekkor Balázs is egy ugyanilyen nyakláncot akasztott Liza nyakába.

Egy ideig még nézegettük a csillagokat, majd elindultunk haza. Liza ismét hozzánk jött, a fiúk pedig hazakísértek.
A kapunk előtt megálltunk, megfordultunk a fiúk felé és megköszöntük ezt a csodálatos estét, majd megöleltük őket. Másnap reggel én már reggel fél 7-kor felkeltem és felöltöztem.
-Hanna! Mit csinálsz? -kérdezte Liza álmosan.
-Csak felöltöztem.
-Miért nem alszol még?
-Nem tudok. -válaszoltam.
Ekkor felkelt Liza is és ő is felöltözött.
-Te még aludhattál volna... -mondtam.
-Hogy aludjak amikor a legjobb barátnőm ilyen rossz passzban van? -mosolygott Liza.
-Nem vagyok rossz passzban, csak nem tudok aludni Heart miatt. -mondtam. -Vagyis igen...rossz passzban vagyok.
-Meg fogjuk találni. Ígérem. De még várjunk egy-két órát, utána menjünk megkeresni oké? De biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk.
-És ha nem? -fakadtam sírva. -Ki tudja, mi történt szegénnyel.
Liza próbált megvigasztalni. Valamennyire sikerült is neki.
-Nyugodj meg és menjünk le reggelizni jó?
-Oké. -mondtam, miközben az egy utolsó könnycsepp folyt le az arcomon.
Ne volt otthon senki. Csak én és Liza. Megreggeliztünk. Utána megérkezett Balázs.
-Sziasztok! -mondta, miután Liza kinyitotta az ajtót.
A barátnőm szorosan átölelte Balázst, én pedig köszöntem neki.
-Na? Mehetünk megkeresni Heart-et? -kérdezte Balázs.
Bólintottunk, majd elindultunk. Először szétnéztünk a városban, de mivel ott nem találtuk a kutyusom, elkezdtünk bekopogtatni a házakba. Mindenki azt mondta, hogy nem látta Heart-et.
Mentünk tovább a járdán, egyszer csak megállít egy kislány.
-Ti vagytok Hanna és Liza, az énekesek? -mondta hatalmas mosollyal az arcán a kislány.
-Igen, mi vagyunk, de csss... Nem akarjuk, hogy észrevegyenek. Nem láttad a kutyusom, eltűnt. -kérdeztem.
-Azt a kiskutyust, aminek az oldalán egy szív alakú folt van?
-Igen, azt.
-Azt láttam, egy barátnőm hazavitte. Csinálhatok rólatok egy képet? Utána megmutatom, hogy hol lakik.
Megengedtünk neki, hogy csináljon rólunk egy képet.

-Juj, köszi! Gyertek, erre lakik. -mondta a lány. -Egyébként ő a barátod, Liza? -mutatott Balázsra.
-Igen, a barátom. -mondtam.
Elértünk a házhoz. A kislány becsengetett nekünk, aztán hazament.
Kijött a házból Kende.
-Kende? -kérdeztem.
-Hanna? Mit keresel itt? -mosolygott.
-Ömm...találkoztunk egy kislánnyal és azt mondta, hogy itt találom a kutyámat.
-Ja igen, tegnap este találta meg a húgom, ma akartam neked visszavinni. Gyertek be!
Bementünk és ez a látvány fogadott minket.

-Kende, Kende! A kutyus lefialt! -mondta Kende húga Kendének.
-Ez nagyon szuper Lili, de itt van a kutyus igazi gazdája. -mondta Kende.
Láttam a kislányon, hogy nagyon elszomorodott. Nem szeretem látni, ha valaki szomorú.
-Tudod mit, kislány? -szólaltam meg. -Tartsd meg! És a kiskutyát is.
Balázs és Liza összenéztek.
-Nem, nem, Lili add vissza neki! -mondta Kende.
-Hagyjad Kende...Heart úgyis egy fiúra emlékeztet...aki talán már el is felejtett engem.
-Biztos vagy benne Hanna, hogy itt akarod hagyni? Akkor legalább a kiskutyát vidd el!
-Nem lehet. A kiskutyának még fel kell nőnie az anyja mellett. -mondtam.
Heart odajött hozzám. Magamhoz öleltem, aztán odaengedtem Lilihez.
-Hát... mi akkor megyünk is, sziasztok! -köszöntem el, miután Kende kikísért minket.
Hazamentünk. Útközben Lizáék azt kérdezgették, hogy miért gondolom azt, hogy Tóni elfelejtett engem.
Nem adtam rá választ, csak sétáltam tovább csendben. Odaértünk Lizáékhoz. Balázs hazament.
Én felhívtam Tónit. Nem vette fel. Kopogtak. Kinyitottam az ajtót és ott állt Kende.
-Szia! Hogy kerülsz ide? -kérdeztem. -Gyere be!
-Hoztam neked valamit. -mondta. -Csukd be a szemed!
Ekkor a kezembe adta Heart kiskutyájának a képét.
-Itt a mamám fogta a kezében, hogy letudjam fotózni neked. -mondta mosolyogva.

-De aranyos! -mondtam. -De ezt miért hoztad el nekem?
-Emléknek. -mondta Kende.
-Köszönöm! De tegnap miért voltál itt?
-Hát ömm....na jó, elmondom.
És már épp kezdte volna amikor... megcsörrent a telefonom. Tóni volt az. Gondolkoztam, hogy felvegyem-e, de végül felvettem.
-Szia Tóni!
-Szia Hanna, miért kerestél?
-Hát miért, miért... Mielőtt elmentél, megbeszéltük, hogy mindennap beszélünk. Ehhez képest?
-Mondanom kell valamit...szakítani akarok. Nem bírom a távolságot és nem is tudunk mindennap beszélni. Tényleg sajnálom. Le kell tennem. Szia. -és letette.
Döbbenten néztem hátra, ahol láttam, hogy megszakítottam Kende és Liza beszélgetését.
-Mit mondott? -kérdezősködött Liza.
-Szakított. -mondtam.
-Komolyan? Egy ilyen lánnyal szakítani? -kérdezte Kende.
-Most ezt miért mondod? Nem is ismersz. -mondtam kicsit bántóan.
Kende állt volna fel és indult volna haza, amikor én utánaszóltam.
-Várj! Nem úgy gondoltam! Kérlek gyere vissza!
Visszajött és leült mellém.
-Elmondod, hogy miért voltál itt tegnap? -kérdeztem.
-Oké, akkor kezdem... Hanna, te...tetszel nekem.
-Tessék?
-Igen, jól hallottad. Szeretlek Hanna.
-Hát ez elég váratlan fordulat, mert azt hiszem, te is tetszel nekem.
-Tényleg? Ezt nem gondoltam volna. -mondta Kende mosolyogva.
-Jaj, ne nyálaskodjatok már, öleljétek meg egymást! -mondta Liza viccelődve és egymáshoz tolt minket.
Ahogy öleltem Kendét, éreztem valami nagyon jót a gyomromban. Mintha pillangók repkednének benne.
Miután vége lett az ölelésnek, megkérdeztem Kendét, hogy most mi lesz. Erre Ő azt válaszolta:
-Hanna! Járnál velem?
A kérdés után a szívem hevesebben vert, mint valaha. Lefagytam. Aztán nagy mosollyal a számon kimondtam.
-Igen! Boldogan járnék veled!
-Hú, ez csúcs! -mondta Kende. -És képzeld, jövőre én is abba a suliba fogok járni ahova te.
-Juj, az csúcsszuper! -mondtam és megöleltem még egyszer, de most szorosabban. Úgy, mintha sose engedném el. Nem is akartam.
Miután elengedtük egymást, mélyen a szemébe néztem és ekkor...megcsókolt! Nagyon boldog voltam. Megszűnt körülöttem a világ.
Liza csak nézett minket, csendben. Ekkor Kende hátrafordult és ezt mondta neki.
-Köszönöm, hogy segítettél.
-Ó, ugyan, nincs mit.
Én csak csodálkoztam.
-Ömm...mit köszönsz neki?Miben segített? -kérdeztem Kendét.
-Veled összejönni. Tegnap ő hívott ide.
-Komolyan? Jaj, köszi Liza! -mondtam, és megöleltem őt is.
-Egyébként, Kende a másodunokatesóm. -mondta Liza. -Két nappal ezelőtt derült ki.
-Tényleg? Ez tök jó!
-Ugye? -mondta Kende és közelebb húzott mindkettőnket, majd megöleltük egymást.
-Mi lenne, ha holnap elmennénk te, én, Liza és Balázs közösen valahova? -kérdeztem Kendét.
-Oké, de hova?
Kende elkérte Balázs telefonszámát Lizától és felhívta, hogy szervezzenek nekünk közösen meglepit. De azt sajnos már nem hallottuk, hogy hova megyünk és mit fogunk csinálni, mert Kende felment az emeletre telefonálni.
Mikor letette a telefont és lejött csak annyit mondott.
-Na, nekem mennem kell, holnap jövünk értetek este hétre, addigra készülődjetek el. -majd egy puszit nyomott az arcomra.
Kikísértem az ajtóig.
-Szia! -mondtam és adtam neki egy puszit. -Holnap találkozunk.
-Sziasztok! Holnap! -mondta Kende mielőtt elindult és rám kacsintott.
Lizával elkezdtünk ugrálni és sikítozni. Aztán mikor lenyugodtunk, felmentünk Liza szobájába eldönteni, hogy mit vegyen fel holnap, aztán átmentünk hozzánk is, ott pedig eldöntöttük, hogy én mit vegyek fel holnap. Bár nem tudtuk, hogy hova megyünk, mi szép ruhát készítettünk elő. Liza áthozta a ruháját hozzánk, ugyanis ma nálunk alszik. Anya is hazaért. Elmondtam neki a csodálatos hírt, aztán felhívtuk Liza anyuját is, hogy holnap Liza nem lessz otthon. Nagyon boldogak voltunk. Olyan hajnali egy körül lefeküdtünk aludni, de egyikünk se tudott, mert annyira izgultunk a holnap miatt. Nagy nehezen olyan hajnali kettő körül, elaludtunk. -Hát te? Hogy kerülsz ide? -néztem rá kérdőn.
-Ömm...hát... -mondta akadozva.
Ekkor megzörrent a telefonom. A menedzserünk volt az, Emma.
-Bocsájts meg, de ezt fel kell vennem. -mondtam Kendének, majd felvettem a telefont.
-Szia Hanna! -szólt bele Emma.
-Helló! -köszöntem.
-Csak azért kereslek titeket, mert pont egy hét múlva, jövőhét pénteken lenne egy koncertetek. Elfogadjátok?
-Igen, persze. Hánykor lenne? És hol? -érdeklődtem.
-Azt még nem tudom, később derül ki. Majd még beszélünk addig, majd hívlak. Szia! -köszönt el Emma, majd letette a telefont.
Elújságoltam Lizának a nagy hírt, majd megkérdeztem ismét Kendét, hogy, hogy kerül ide.
-Hát...őőő...igazából...én... Na mindegy mennem kell sziasztok! -mondta Kende és elment.
-Mi volt ez az egész? -néztem Lizára.
-Fogalmam sincs, ne engem kérdezz. -mondta Liza.
Aznap Lizáéknál voltunk. Rajtunk kívül nem volt otthon senki. Egyszercsak csengetnek. Liza kinyitja az ajtót. Az ajtó előtt ott állt Balázs.
-Helló! -köszönt.


-Szia Balázs! Már annyira hiányoztál! -ugrott Liza a nyakába. -Miért nem jöttél suliba?
-Beteg voltam. De most már itt vagyok. -mosolygott Balázs. -Jajj, szia Hanna! -köszönt oda nekem.
-Szia! -köszöntem vissza neki.
Liza behívta a házba Balázst. Sok mindenről beszélgettünk. Egyszercsak megcsörren Liza telefonja. Anya volt az, csak azért őt hívta mert az én telefonom le volt merülve. Átvettem a telót.
-Szia anya, valami baj van? -kérdeztem.
-Szia Hanna! Igen, baj van. Ahogy Heart-et kiengedtem az udvarra elszökött.
-Tessék? Mi? Máris megyek! Szia! -és letettem a telefont.
Gyorsan elmondtam Balázsnak és Lizának, hogy mi történt, majd szaladtam haza. Ők is jöttek utánam.
Miután hazaértem, elmentünk megkeresni Heart-et, de nem találtuk sehol. Hazamentünk. Nagyon elszomorodtam.

-Nyugi Hanna. Ma nem találtuk meg, de holnap megfogjuk. Biztos befogadta egy kedves kisgyerek. -próbált nyugtatni Liza.
-És, ha nem? Ha elütötte egy autó? Vagy rosszabb...megtalálta egy állatkínzó?
-Hanna! Ne is gondolj ilyenekre! Biztos, hogy jól van.
Megpróbáltam megnyugodni. Leültem és ittam egy pohár vizet. Balázs, anyu és Liza mondta, hogy menjek és feküdjek le. Holnap reggel jönnek és megint megyünk keresni.
-De nem úgy volt, hogy ma este nálatok alszok? -kérdeztem.
-De, úgy volt. De mivel ilyen rossz állapotban vagy, azt hittem, hogy nem szeretnél ott aludni nálunk. De nyugodtan ott aludhatsz. Szeretnél?
-Hát, ha lehet. De biztos nem zavarok? -kérdeztem.
-Ugyan már! Te sose zavarsz, Hanna!
-Rendben. Akkor mehetünk?
-Persze.
Elköszöntem anyuéktól és átmentünk Lizáékhoz.
-Na, én akkor megyek is. -mondta Balázs. -Sziasztok!
-Balázs várj! -szólalt meg Liza, majd odament hozzá és átölelte. -Hiányozni fogsz! Szeretlek!
-Nekem is, én is téged! -válaszolta Balázs.
Mélyen egymás szemébe néztek és nem érdekelte egyikőjüket se, hogy figyelem őket. Közeledtek egymás felé és akkor...megcsattant a csók. Ez után csak egymásra néztek és mosolyogtak. Még egyszer megölelték egymást.
-Na, én megyek. Majd holnap találkozunk. Sziasztok! -mosolygott Balázs.
-Szia! -köszöntünk egyszerre Lizával, majd Liza sóhajtott egyet, mikor Balázs kilépett az ajtón.
-Szereted ugye? -kérdeztem.
-Igen, nagyon is. -hangzott a válasz. -Na, de mindegy, mit csináljunk?
-Nem tudom. Mihez lenne kedved? Zenét hallgatni és bulizni?
-Rendben, nekem jó.
Ez után még buliztunk kb. 2 órán keresztül.
-Szerintem most már aludjunk, elfáradtam. -szólaltam meg.
-Oké.
Ledőltünk az ágyra.
-Liza! -suttogtam.
-Igen!? -szólalt meg Liza.
-Szerinted holnap megtaláljuk Heart-et?
-Biztos vagyok benne. De most már aludjunk. Jó éjt!
-Jó éjt Liza!
Elaludtunk. Én meg csak néztem egyszer Tónit, egyszer Kendét. Olyan érzésem volt, mintha választanom kéne, kit szeretek jobban. Odaléptem Tónihoz. Megszólalt egy halk zene, elkezdtünk táncolni, Kende elszomorodott. Aztán amikor tánc közben átöleltem Tónit, arra lettem figyelmes, hogy Kendét ölelgetem. De hova lett Tóni? Gyengéden elengedtem Kendét, majd elkezdtem keresni Tónit. Elvesztem. Valahogy egy erdőbe kerültem és ahogy ott csatangoltam, megtaláltam Tónit, aki elkezdett kivezetni az erdőből. Ismét a tisztáson voltam. Tóni odaállt Kende mellé. Ők engem néztek, én őket. Ekkor Kende és Tóni elővett egy-egy szál vörös rózsát és odanyújtották nekem. Mindkettőt elfogadtam, majd elindultam. Egyik oldalamon Tóni ballagott, a másikon Kende. Ahogy fogtam a rózsákat, az egyiket véletlenül elejtettem. Azt, amelyiket Tónitól kaptam. Ekkor Tóni elszomorodott, én pedig felakartam venni a rózsát. Mire felvettem, arra lettem figyelmes, hogy Tóni ismét eltűnt. Körbe jártam a mezőt, az erdőt, de nem találtam sehol. Mikor visszaértem a tisztásra, a rózsa, amit Tónitól kaptam, elhervadt.
Ekkor megszólalt a telefonomon az ébresztő. Mire felkeltem, már Liza kikapcsolta. Látta, hogy valami nincs rendjén.
-Baj van Hanna? -érdeklődött.
-Nem, dehogyis... Csak kicsit furcsát álmodtam... De mindegy.
Felöltöztünk, és lementünk reggelizni. Reggeli után pakoltunk be a táskánkba szendvicseket, majd elindultunk az iskolába. Most, hogy már filmeket se nagyon forgatunk, csak koncertezünk, meg fotózkodunk, annyi rajongó nem jött utánunk, mint régen. Ma reggel például egy se. Bár valószínű, hogy ez azért volt, mert kapucni is volt a fejünkön, hogy ne vegyenek észre.
-Na és? Mi volt az a furcsa álom, Hanna? -kérdezte a barátnőm.
-Nem lényeges... -adtam rá választ.
-Tóni? Kende? Velük kapcsolatos?
-Hogy te mennyire ismersz engem, Liza!
-Ezért vagyunk legjobb barátnők! -mondtuk egyszerre nevetve.
-Akkor elmondom az álmomat... Kicsit értelmetlen volt, de szerintem az lett volna a lényege, hogy választanom kellet volna közülük és egyszer Kendét választottam, egyszer Tónit. Aztán mindkettőjüktől kaptam egy rózsát és a Tóniét elejtettem, ekkor Ő szomorú lett, és elballagott. Elkezdtem keresni Tónit, de nem találtam sehol. A rózsa, amit Tónitól kaptam, elhervadt. -mondtam.
-Hanna! Azt hiszem, én értem ennek a lényegét... és lehet, hogy meg is fog valósulni... -mondta a barátnőm.
Aztán megkérdeztem, hogy szerinte ennek mi lehet a jelentése, de nem válaszolt. Beértünk a suliba. Elkezdődtek az unalmas tanórák. Szünetekben általában mindenki telefonálgatni szokott. Én felhívtam Tónit, hogy miújság vele. Azt mondta, hogy most nem ér rá mert üldözik a rajongók. Én közben hallottam, hogy a lány rajongók üldözik, sikítoznak, és kiabálnak bele még a telefonba is.
-Most le kell tennem! Szia! -köszönt el Tóni.
Én már nem tudtam visszaköszönni, mert letette. Visszamentem Lizához.
-Azt hiszem rájöttem az álmom lényegére... De valahogy mégse passzol egybe az álmom és a valóság...
-Miért? -kérdezte Liza.
-Mert az álmomnak ha úgy nézzük, az a lényege, hogy én Kendét választom Tóni helyett... De én szeretem Tónit... és szerintem Ő fog elhagyni egy másik lányért...
-De ha igazán szeretitek egymást, együtt maradtok.
Eltelt ez az unalmas nap is, indultunk haza. Útközben nem nagyon beszélgettünk Lizával. Egyszer csak megszólal.
-Hé! Az ott nem Kende?
Odanéztem, de nem volt ott senki. Ekkor mondta Liza, hogy most ment el, de lefotózta, ahogy engem nézett.

-Ennyire nézett engem? -kérdeztem.
-Igen. -válaszolt Liza.
Elérkeztünk Lizáék házáig. Ott állt Kende is. Kicsit meglepődtem és ha jól láttam, ő is.
Másnap suliban másra se tudtam gondolni, csak Tónira. Vajon most hol lehet? Mit csinálhat? Gondol rám? Az első óra elég lassan telt el, ahogy az egész nap is. Így hát a nap végén, hogy Liza felvidítson, és elterelje Tóniról a gondolataim, elmentünk csak ketten egy szuper csajos napra. Először a strandra mentünk.
-Tényleg? Na, és , hogy döntöttél? - érdeklődött Tóni .
-Úgy döntöttem , hogy igen...Megbocsájtok neked . - mondtam .
-Komolyan? Hát ez szuper! De most le kell tennem , mert hív valaki . Szia! - mondta Tóni és letette a telefont .
-Szia! - köszöntem el .
Másnap , mikor beértem a suliba , elújságoltam a hírt Lizának .
Később Tóni is beért az iskolába . Egyből  nyakába ugrottam és megöleltem . Egy kicsit furának tűnt , de reménykedtem benne , hogy az csak azért van mert még fáradt .
Az első óra osztályfőnöki volt . Megbeszéltük , hogy milyen az osztály , kinek milyen jegyei vannak , meg ilyeneket . Egy szóval unalmas volt .
Aztán szünetben odajött hozzánk Balázs . Megkérdezte , hogy mi újság velünk . Persze neki is elmondtam , hogy újra összejöttem Tónival . Ő csak csodálkozott .
Kicsit később megláttam , hogy Tóni egyedül üldögél egy padon . Odamentem hozzá .
- Olyan furának tűnsz . Valami baj van ? - érdeklődtem .
- Nem , nincs semmi baj . - mondta Tóni kedvetlenül .
- Ne mondd már ... Látszik rajtad , hogy van valami .... Mondd el! Bennem megbízhatsz .
- Az az igazság , hogy tegnap amikor letettem a telefont , a menedzserem hívott . Turnézni megyek .
- Komolyan? Hiszen ez nagyszerű! Mi ezzel a probléma? - kérdeztem .
- Hát az , hogy ... Holnap után indulok... És így majd találkozni se tudunk majd ...
- Hát akkor majd ... videóchatelünk ... Oké? - próbáltam egy kicsit vidámabban mondani .
- Oké , de hiányozni fogsz ... - mondta Tóni .
- Még miért búcsúzkodunk , hiszen még nem is mész . - kérdeztem .
- Tudom , de már csak ma jöttem suliba . Holnap már készülök , holnap után meg már indulunk is ...
Megöleltük egymást .
Becsengettek , és bementük órára . Rajz óra volt , és azt rajzoltunk , amit akartunk . Ilyenkor általában valami egyszerűt alkottunk .
Ilyen lett az én rajzom :


És ezt rajzolta Liza :

Ez minket ábrázol . A fiúk pedig még ennél is egyszerűbbeket rajzoltak .
Miután vége lett a rajz órának , és a többinek is , elindultunk mind a négyen haza . Amikor egy kanyarhoz értünk , elköszöntünk mindannyian Tónitól , még ha csak egy turnéra is megy el . Ki tudja mennyi minden megváltozik még addig .
Miután elbúcsúztunk , különváltunk a fiúktól .
Mentünk Lizával hazafelé .
- Szerinted mi lesz Tónival amíg távol lesz ? - kérdeztem .
- Hát , az biztos , hogy jól fog szórakozni . - mondta Liza . - De ha arra célzol , nyugi , nem fog téged elfelejteni .
- Honnan tudod? Mi van , ha ott majd találkozik egy sokkal szebb lánnyal , mint én és elfelejt .
- Nem fog , én tudom .
Hazamentem , és megtanultam . Aztán elmentem egy tánctanárhoz , csak úgy .








Older Post